Modellvasút, a világmindenség, meg minden.


TT meglepetés

2017. július 03. - SomiTomi

Elsőre nem is tudtam, mit kezdjek a doboznyi régi, "szekrényben porosodó" TT holmival, amit csak úgy kaptam anya egy munkatársától, mert "nem a méretem". De gondoltam kicsit elszórakozom a járművek rendbeszedésével, aztán megtalálom a megoldást az elpasszolom az egészet és a teljesen átváltok TT-re…

Tovább

Bazeg 3.0

Lassan át is nevezhetném a blogot Bazegblognak, még a másról szóló posztokban is emlegetem, mintha amúgy nem szerepelne eleget. A többi mozdony meg csak dolgozik szépen, és az egy szem róla szóló posztnak is örülhet, mert ez azt jelenti, hogy nem szedem szét állandóan atomjaira.…

Tovább

Világítás (megint)

Én valahogy úgy vagyok a házilag készített dolgaimmal, hogy az első összeszerelés után legalább egyszer átesik valamilyen teljes szétbontással kezdődő átalakításon a dolog, mert (utólag) jut eszembe valamilyen jobb részletmegoldás. Ennek szép példája a 218-as mozdony világítása, amiben már a…

Tovább

Szétszedtem: Sinometer

Mivel vasútmodellezés terén nagyjából semmi sem történt újabban, ezért azt hiszem, eljött az ideje egy "meg minden" témakörbe passzoló posztnak. Ez egy elég jó kifogás, már csak azért is, mert a vasútmodellezést érintő tevékenységeim tényleg nem túl érdekfeszítőek. Például: "vártam a postán…

Tovább

80 034

Újabb mozdony mutatkozik be a blog keretei között, mert ennek is piszkáltam a lámpáit. Íme a Roco-féle 80-as sorozatú kisgőzös: Viszonylag egyszerű kivitelű (és ennek megfelelő árú) modell, de a részletesebb rudazattal és füstpatronnal egészen látványos tud lenni. Világítani viszont gyárilag csak…

Tovább

Röviden

Kicsit furcsa így belegondolni, de a hossztorzított személykocsikból álló vonatban a kocsik közti távolság bír zavarni, ezért már jó régóta a Roco-féle "fecskefarkas" kuplungot használom a személykocsikhoz. A teherkocsikhoz nem, mert egyrészt annyi kuplung elég komoly pénzbe kerül, másrészt Bazegen…

Tovább

Alkotasu nyomán...

A korábban említett tervnek nagyjából megfelelően megpróbáltam egy-két kiegészítővel felszerelni a Jouef tartálykocsit. Az allapvető cél az volt, hogy ne legyen annyira csupasz a kocsi alsó része, a legtöbb tartálykocsi ugyanis mindenféle csövekkel meg csapokkal van felszerelve. A mostani állapot…

Tovább

Nyár van, nyár

Megérkezett a szokásos nyár eleji "nem csinálok túrót se" hangulat, amire ráerősít a (szinén nem szokatlan) meleg is, de azért igyekszem kihasználni a szabadidőt. A vizsgaidőszak alatt nem nagyon történt semmi, egy-két járművel bővült az állomány: Ezt leszámítva csak apróságokat csinálok a…

Tovább

Egy kép...

...amin a kis hétvégi barkácsolás eredménye látható: új sarokfellépő, amit egy kis gitárhúrból, meg egy Roco kocsihoz kapott kis trepniből gyártottam. Tartok tőle, hogy nem fog sokáig tartani, mert a pillanatragasztó nem igazán fogja a fémet (más se). Viszont szerintem egész jól sikerült, az eredeti…

Tovább

Kasznicsere.

Mostanság nagyon eltalált a barkácsolás, megint ilyesmiről lesz szó. Mellesleg újabb mozdony bemutatására is sor kerül, ez pedig a 218-as 215-ös. Eredetileg 218-as sorozatként került hozzám, de nem rég egy használtan beszerzett 215-ös kasznira cseréletm az eredetit, mert az elég leharcolt állapotban…

Tovább
süti beállítások módosítása