Ezúttal azért, mert nemrégiben jutottam hozzájuk. Mindkettőt használtan vettem különféle internetes apróhirdetéseken keresztül, egészen kedvező áron. Az ÖBB nyitott kocsiból persze mindjárt másnap megjelent vagy öt még olcsóbb, látszólag népszerű ez a kezdőkészlet.

A másik kocsi viszont egészen egyedi darab, egy kicsit koszolt SBB eltolható oldalfalú kocsi (ez is egy elég hülye szó, az angol weathering szerintem sokkal kifejezőbb).

Elég régóta nem írtam semmit, így életjel gyanánt néhány régebben készült (emiatt kisebb felbontású) képpel mutatnék be egy újabb érdekes modellt:

Egy viszonylag régebbi tervem valósult meg a napokban: az eredetileg Altmark Rail-es Nohab átvedlett M61-essé.

Mivel a gyártótól megrendelni az összes dolgot (kaszni, forgóvázmaszkok, pályakotrók, stb) elég költséges mulatság lett volna, ezért sokáig a háttérben futott a projekt, egyszerűen csak figyeltem a használt vasútmodelles hirdetéseket. Mostanában amúgy elég gyakran bukkantak fel komplett mozdonyok, gondolom sokan már előre várják az NMJ változatot (esetleg a még távolabbi B-models variációt). Szerencsére az eladásra kínált kasznik is megszaporodtak, talán mert a Roco M61-esek ára nem kicsit csökkent (ilyen is rég volt), és így sokan megvették a hajtásdonornak. Nekem egy készülő M63-ashoz megvett mozdony teljes "öltözékét" sikerült megvennem gyakorlatilag bolti új állapotban, igaz nem hibátlanul. A mozdony egyik végén az egyik csík kicsit elkenődött a gyárban, ez az eladó által készített fotókon is látszott, cserébe (talán emiatt is) egészen baráti áron jutottam hozzá. Szerencsére élőben nem annyira zavaró ez a hiányosság, bár talán csak az "új" mozdony felett érzett öröm szépíti meg a dolgokat. Egyébiránt nem sok mindent tudnék elmondani  a mozdonyról, amit a fórumokon ne tárgyaltak volna ki a legapróbb részletekig a modell hosszú pályafutása alatt. Az eddig hiányolt jellegzetességeket (tetőkapaszkodók, harmadik fékrudazat és így tovább) nyilván nem dolgozták ki hirtelen rohammunkában, de korrekt modell, a festés pedig továbbra is a megszokott éles kontúrú. Igaz, a kis alkatrészek egy részét reszelni kellett felszerelés előtt, illetve a kürtöket is érdemes lefesteni, a mozdonyéhoz hasonló bordó szín elég furcsán mutat.

Mindeközben Bazeg újfent műhelybe vonult egy motorcserével egybekötött átépítésre, ami reményeim szerint javítja az áramszedést. Ez ugyanis a mozdony talán legkomolyabb baja, drótokkal megtámogatva kifejezetten szépen mozog. Sajnos elég lassan haladok vele, mert (a blogoláshoz hasonlóan) állandóan keresztbe tettek neki az egyetemi teendők, így nagyrészt a tervezési fázisban rostokol a dolog.

Én valahogy úgy vagyok a házilag készített dolgaimmal, hogy az első összeszerelés után legalább egyszer átesik valamilyen teljes szétbontással kezdődő átalakításon a dolog, mert (utólag) jut eszembe valamilyen jobb részletmegoldás. Ennek szép példája a 218-as mozdony világítása, amiben már a harmadik házi gyártású világítás működik, igaz nagyrészt az előző rendszer alkatrészeiből összerakva.

Eleinte igazából csak a "nyomtatott"  áramkörök rögzítését akartam jobban megoldani, de a tervezés végére odáig fajult a dolog, hogy a próbanyákból kivágott paneleket egyedileg maratott megoldásokra cserélem. Utóbbi inkább amolyan ujjgyakorlat jelleggel történt, amúgy a panelrajzolat nem kifejezetten bonyolult. Viszont ennyi teszt után már biztosan állíthatom, hogy lehet alkoholos filccel rajzolt mintát vas-kloriddal maratni, a fedetlen részek lemaródásához szükséges pár percet simán kibírja (én Edding tollat használok). Kis kézügyességgel és türelemmel szerintem bonyolultabb rajzolatok is elkészíthetőek a fotomaratáshoz szükséges eszközök nélkül is.

A fő feladat persze az így legyártott panelek rögzítése a mozdonyba, lehetőleg minimális átalakításokkal. A két alsó homlokfény paneljéhez végül két 1mm-es furatot készítettem az öntvénybe. Ezután egy darab gemkapcsot meghajlítottam amolyan strandkorlát-formára, hogy a két végét a furatokba lehessen dugni, majd epoxival ráragasztottam a nyák hátuljára. Így a ragasztás lényegesen könnyebben ment, mintha két rövid egyenes darabot vágok le.

A harmadik LED-et és az ellenállást tartalmazó nyákot is epoxival rögzítettem, jelen esetben közvetlenül a mozdony gyári paneljének végére. Itt sajnos két apró hiba is becsúszott, illetve az egyik még a rajzolásnál. Az ellenállás elhelyezése ugyanis úgy sikerült, hogy pont a világítás forrasztási pontjai fölé lóg, így azok nehezen hozzáférhetőek. Ez persze csak az összeszerelést érinti, a használatot nem zavarja. A másik hiba a LED helyzete, sajnos nem sikerült pont a fényvezető alá rakni, így a felső homlokfény halványabb a többinél.

Az említet hibák ellenére azt hiszem, hogy ezzel a világítás elnyerte végleges formáját, ugyanis az eredmény tetszetős. Mivel az alsó lámpák fénye kiszűrődött a mozdony orránál az öntvény és a kaszni közötti résen, ezért ide egy gumitömítésből vágtam ki darabokat.

Az utolsó lépés a fényerő beállítása volt a dekóderben, a felhasznált LED-ek ugyanis nagyon fényesek. Ennek a furcsa mellékhatása, hogy a mozdony menetközben még alaposan ledimmerelve is látható árnyékokat vet a falra, ami egészen érdekes látványt nyújt. Az élményt a videó sajnos nem egészen adja át, ugyanis csak 15 másodperces záridővel sikerült értékelhető fotókat készíteni.

Szóval azért tud valamit az emberi szem, mert ez élőben jól látszott a falon.

A következő pár napban megpróbálom újraindítani a kissé elhalt blogot, úgyhogy ennek első lépéseként bemutatnám a kiesett időszak beszerzéseit (bár nincs túl sok). A logikus felépítés jegyében ezt a legutóbbival kezdem, amit szó szerint tegnap vettem.

Mivel vasútmodellezés terén nagyjából semmi sem történt újabban, ezért azt hiszem, eljött az ideje egy "meg minden" témakörbe passzoló posztnak. Ez egy elég jó kifogás, már csak azért is, mert a vasútmodellezést érintő tevékenységeim tényleg nem túl érdekfeszítőek. Például: "vártam a postán elküldött Nohab-forgóvászmaszkot. Mint kiderült fölöslegesen, mert szállítás közben eltört ugyanott, ahol az, amit ki akartam cserélni."

Valójában egyszerűen valami másról támadt kedvem írni, így kapóra jön, hogy a fent leírt eseménysorból talán csak Rejtő tudna izgalmas töténetet kerekíteni. Tehát átmegyek kicsit szétszedtem-üzemmódba.

Szóval nekiálltam kitakarítani a régi multiméterből (itt fent) a szétfolyt elem maradványait, hátha akkor normálisan mér. Nem mintha szükség lenne rá, mert nemrég vettem egy digitálisat. Viszont szeretek dolgokat szétszedni és össszerakni, azt meg pláne, ha ennek eredményeként jobban működnek. Láthatóan még csak nem is nullán áll a mutató, de ezt csak be kéne állítani a középen lévő fehér mifenével.

Itt látszik a leginkább az elemből származó trutymó, de sajnos a panel többi részére is jutott. Ezért nem szabad benne hagyni az elemeket semmiben, csak hát az ember utólag jön rá, hogy két éve nem használta, és belerohadt az elem. A forgógomb érintkezőire is jutott az áldásból, bár ezen a forgógomb kitartó munkával átzántotta magát.

Ez maga a forgógomb, a bal oldalán van három érintkező, jobboldalt meg egy fémgolyó van beszorítva a lemezben lévő lyuk segítségével. Arra való, hogy ne lehessen két méréshatár "közé" állítani a műszert.

Ezeket kiforrasztottam, hogy  rozsdaoldóval kezeljem, a panel meg ment fürödni. Szó szerint elmostam mosogatószerrel, az valamiért nagyon szépen le tudja szedni az elemből kifolyt cuccot. Furcsán hangzik, de igazából nyugodtan el lehet mosni egy NYÁK-ot, az elektromos dolgok csak akkor mennek tönkre a víztől, ha közben feszültség van valamely két pontjuk között. Esetleg akkor, ha a víztől elrozsdásodik valami, A biztonság kedvéért egész éjszaka száradt.

Úgy tűnik az elem érintkezője már csak ilyen rozsdás maradt, a biztosítéktartó ellenben szépen megtisztult, még eggyel kevesebb kontakthiba a rendszerben.

A múszert csatlakoztató vezetékek visszaforrasztását nagyban megkönnyítette, hogy szétbontás előtt színes nyilakkal jelöltem meg a helyüket. Még jó, hogy van fekete és piros alkoholos filc az íróasztalomon.

Semmivel se működik jobban, mint előtte, de legalább a méréshatár-választó gomb nem olyan poros. A nullázó pöcköt nem raktam vissza, mert nélküle jobban be tudtam állítani a mutatót nullára. Viszont mostanra eléggé elegem lett belőle ahhoz, hogy egy darabig ne zavarjon a műlödésképtelensége. Végül is így vagy úgy mindent "megszerelek".

Újabb mozdony mutatkozik be a blog keretei között, mert ennek is piszkáltam a lámpáit. Íme a Roco-féle 80-as sorozatú kisgőzös:

Viszonylag egyszerű kivitelű (és ennek megfelelő árú) modell, de a részletesebb rudazattal és füstpatronnal egészen látványos tud lenni. Világítani viszont gyárilag csak előre tudott, de azt a panel egészen sajátságos kialakítása miatt hátramenetben is. Leírni elég körülményes lenne, de szerencsére beszúrhatok ide egy zseniális Paint-tudásról tanúskodó képet is:

A fenti képen a piros körben van a lényeges pont: a két világításkimenet össze volt kötve, hogy a füstpatron (és vele együtt az izzó is) mindkét menetirányban működjön. Miután a patront átkötöttem az F1-re, megszüntettem ezt az átkötést, hogy csak előremenetben világítson az izzó. A próbamenet során persze kiderült, hogy az izzó a hátsó világításhoz van bekötve. Emiatt egy darabig semmilyen fényforrás nem volt a mozdonyban, egy három napig működő SMD LED-es megoldást kivéve.

 Nemrég kitaláltam, hogy a hátsó lámpák mögé egészen könnyen beszerelhető két izzó, csak egy kis NYÁK kell, ami befér a dekódernek kitalált mélyedésbe. A kaszni széle alatt kiszűrődő fény miatt egy kis Duct Tape-et is be kellett vetnem (valójában nem az, de valami nagyon hasonló jelenség, csak fekete). Az így létrejött aszimetria (t.i. hogy a mozdony csak egy irányba világít) persze zavart, úgyhogy hamar visszaállítottam az első világítást is. Mivel a megfelelő kimenetnek a mozdony elejében van egy forrasztási pont (eredetileg a füstpatronnak), ezért a fényvezetőt félretéve közvetlenül a homlokfal mögé dugtam az izzót.

A nagy művet egy frissen vett ESU dekóderrel koronáztam meg, a gyári dekóder programozása ugyanis nehézségekbe ütközött. A nehézség nagyját a meglehetősen szűkszavú leírás adja, amiben ráadásul valami egészen nevetséges módon más van németül, mint angolul. És most nem a nyelvi különbségekről van szó, hanem arról, hogy a német CV-táblában 54 szerepel a "dimmer" sorában, két oldallal később angolul meg a 113-114 (hirtelen különváltak a menetirányok).  Sebaj, Tóbiás, az izzók fényerejére egyik sincs hatással. Hasonlóan furcsa a sebességgörbe is, akármit csináltam a CV6-tal, a menetszabályzó  olyan egyharmad állásánál már teljes "gőzzel" ment a mozdony. A neten talán meg lehetne találni a teljes CV-táblát, de a Roco ugyanazon a cikkszámon két (vagy több?) különböző dekódert is forgalmazott (féltek, hogy kifogynak az ötjegyű számokból?), így ki kéne hozzá olvasni a gyártóazonosító CV-t (amit nem tudok). Úgyhogy tartalék lett belőle, az új dekóder meg beköltözött új helyére, a csigakereket takaró műanyagra.

Kicsit furcsa így belegondolni, de a hossztorzított személykocsikból álló vonatban a kocsik közti távolság bír zavarni, ezért már jó régóta a Roco-féle "fecskefarkas" kuplungot használom a személykocsikhoz. A teherkocsikhoz nem, mert egyrészt annyi kuplung elég komoly pénzbe kerül, másrészt Bazegen nem lehet kuplungot cserélni (tudom, oda is barkácsolhatnék valamit...). A dolognak persze van kényelmetlen fele is, például ha egy kuplungfoglalat nélküli személykocsi kerül hozzám. Ilyenkor kezdődik a barkácsolás, és születnek ilyen megoldások, mint amit a Schicht ABm kocsihoz ötöltem ki:

Szerintem kifejezettem jó tulajdonsága volt ennek a megoldásnak, hogy a kocsit egyáltalán nem kellett hozzá bántani, egyszerűen ki lehetett cserélni a gyári kuplungot erre a műnyag foglalatra (és viszont). A nemrég kapott olasz személykocsival nem volt ilyen szerencsém, annak kuplungja ugyanis a forgóváz része, tehát "leszerelni" csak vágószerszámmal lehet. Így a foglalat kialakítása és rögzítése is több gondolkodást igényelt, egy ponton kissé meredek, 3D-nyomtatást is tartalmazó terveim voltak. Végül lemondtam a foglalatról, és kicsit hasraütésszerűen vettem egy pár állítható magasságú kurzkuplungot.

Szerencsém volt vele, mert a "hattyúnyak" miatt az eredeti kuplung csonkjára felülről szépen rá lehetett szerelni, csak az alul lévő csapnak kellett egy megfelelő furat. A felső rögzítéshez meg adta magát a Schicht kocsinál is alkalmazott rugalmas műanyaglap (amúgy fogalmam sincs, valójában mi, találtam egy fiókban).

A végeredményt egy kis stressztesztnek tettem ki, majd a magasság finomhangolása után sikeresnek kiáltottam ki a projektet. Igaz, a személyvonataim ettől csak még eklektikusabbak lettek: