A budapesti modellezőknek (meg az Index fórumot olvasgatóknak) ismerős lehet a "Lángbörze", amit egy angyalföldi művelődési házban tartanak már évek óta (igaz mostanában felújítás miatt akkor sem ott van, amikor éppen nem marad el). Nemrég (egészen pontosan tegnap volt az első alkalom) elindult ennek földrajzi ellenpólusaként egy másik börze Kelenföldön (a Fővárosi Művelődési Házban), amit az ingyenes belépés örömére meglátogattam. Sajnos a későbbiekben a Lánghoz hasonlóan kétszáz forintos belépőt fognak szedni itt is.

Valószínűleg az első alkalom miatt rengeteg vevő volt, de az eladók is úgy húsz asztalnyi helyet foglaltak. A kínálat főleg H0-TT vonalon mozgott, régi viharvert Piko junior kocsiktól a vattaúj gyári holmiig mindenfélét lehetett kapni. Természetesen nagyrész gördülőállomány volt, de például volt egy asztal tele Posch-modell kiegészítőkkel, autók, összerakott régi házak, alkatrészek és egyéb kiegészítők is akadtak néhány asztalon. Egy helyen lézervágott Kádár-kockát árultak lapraszerelt kivitelben (H0 és TT), másutt jó nagy kocsivilágítás-készletet láttam felhalmozva. Az árszínvonalról nehéz képet alkotni az árcímkék hiánya miatt, többnyire normálisnak tűnt az árazás, de találkoztam néhány túlzással is.

Nem mondom, hogy nem terveztem vásárolni (akkor mi a fenének mentem volna oda?), de az előzőleg magamtól kialkudott keretet némileg túllépve végül két kocsival bővült az állomány. Egyik sem az évezred vétele, de alapvetően jó kiegészítései a már alakulófélben lévő szerelvényeknek.

A terepasztalról eddig kevés szó esett itt a blogon, de azért az talán az itt-ott elszórt képeken látszott, hogy annak idején Roco gumiágyazatos sínekből építkeztem. Pont akkor, amikor megszűnt ez a termékvonal, ami maradandó nyomot hagyott a (csapnivalóan sikerült) pályaterven. Később persze megismerkedtem az interneten zajló használt-kereskedelemmel, szereztem is be onnan síneket, hogy kiváltsam az elképesztően zajos geoline vágányokat, amivel egy ponton bővítettem a terepasztalt.

Az egyik általam nagyon kedvelt tulajdonsága ennek a sínrendszernek az, hogy a váltókat lehetett polarizált szívdarabbal kapni, mert a legtöbb sínrendszernél ezt az elektromos állítóművekre bízzák. A megszűnést követő hiányban került hozzám egy polarizálatlan íves váltó is, ami aztán sokáig megkeserítette Bazeg vagy éppen a Br80-as életét. Ennek a lecserélése egy polarizált változatra régóta szerepelt már a terveimben, és tegnapelőtt sikerült is beszereznem a megfelelő cseredarabot. Egy fórumtárs javaslatára elmentem a Játékudvar nevű boltba, ahol valami szerencsés véletlen folytán a fiókban lévő váltók közül pont az egy darab balos íves volt polarizált, amire nekem szükségem volt. Erre fel tegnap az egyik fórumon szembejön velem a hír, hogy újra kapható lesz a gumiágyazatos sínrendszer.

Ettől persze rögtön beindultak a fejemben a terepasztal átalakítására vonatkozó tervek, mivel már korábban is fontolgattam ilyesmit. Eddig visszatartott, hogy vagy felemásak lesznek a sínek a terepasztalon, vagy az egészet le kell cserélni, egyik sem vonzó opció. Bezzeg most...

Csak úgy mellébeszélés nélkül...

Az Albertmodellt mostanában már a saját gyártású modellekre koncentrál, de a kínálatukban még akadnak nagyszériás modellek átfestésével készült darabok. Most persze egy olyan akadt a kezembe, ami már kifutott:

 Nem számolhatok be számottevő eseményről a legutóbbi poszt óta, szóval a nagy semmi helyett inkább bemutatok egy teherkocsit. Ez remélhetőleg kicsit kevésbé lesz unalmas:

Nos, vasútmodellezés terén nem történt semmi érdemleges az elmúlt hónapban (mint az az átfogó rádiócsendből kitalálható), az optikai vonatérzékeléssel kapcsolatos kísérleteim pedig még nem tartanak ott, hogy bármi érdekeset írhatnék a témában, helyette egy kicsit mesélek a másik hobbimról.

Valahogy úgy alakult, hogy a Temofeszt lett az a kiállítás, amit minden évben meglátogatok, ennek minden mellékhatásával együtt. Az egyik mellékhatás az, hogy sokadik alkalommal már kevésbé nyűgözi le az embert egy olyan terepasztal, amit minden évben lát, legyen bármilyen jó. A másik mellékhatás, hogy az ember hajlamos a korábbi évekhez hasonlítani az aktuális kiállítást, ez alapján pedig nem éreztem olyan jónak az idei felhozatalt. Ahogy az elmúlt négy évben, úgy most is a Vasúttörténeti Park körfűtőháza adott helyt a kiállításnak, aminél nehéz jobb helyet elképzelni egy vasútmodell kiállításnak. Amit szintén nehéz elképzelni, hogy az RC kamionok, autók és tankok miért foglalják el a csarnok egyharmadát (természetesen túlzok) egy vasútmodell kiállításon. Alapvetően engem is érdekel mindenféle RC-jármű, de ez kicsit túlzásnak tűnt, pláne hogy a tankoknak épített "harcmezőn" pénteken (akkor mentem ugyanis) egy fia tank sem volt. Ezzel együtt nem bántam meg a látogatást, és idén újra megpróbáltam valmit dokumentálni a számomra érdekesnek tűnő dolgokból:

Kicsit megkésett ez a poszt (a szokásos okokat mindenki behelyettesítheti), lassan két hónapja jelent meg az Albert modell kínálatában az Eas kocsi, a megszokott módon rögtön tucatnyi különböző pályaszámmal. A kisszériás modellgyártónak így az átfestett modellek mellett már szép kínálata van saját gyártásúakból is.

Lassan át is nevezhetném a blogot Bazegblognak, még a másról szóló posztokban is emlegetem, mintha amúgy nem szerepelne eleget. A többi mozdony meg csak dolgozik szépen, és az egy szem róla szóló posztnak is örülhet, mert ez azt jelenti, hogy nem szedem szét állandóan atomjaira. Bazeget viszont megint szétszedtem teljesen, és átesett egy átfogó átalakításon, de tulajdonképpen lehet remotorizációnak is nevezni. Ez elsősorban az árammal átjárt részeket érintette, a motorral együtt az áramszedést is lecseréltem egy saját készítésű változatra, valamint a dekóder-ajlzatot tartalmazó NyÁK-ot is újragyártottam. A motorcserét korábban megfelelő (azaz a mozdonyba biztosan beférő) motor hiányában halasztottam el, ezalatt azonban az is világos lett, hogy a mozdony fő baja a bizonytalan áramszedés, így annak átépítése is felkerült a tennivalók listájára.

A paneldarabok kivagdosása viszonylag gyorsan ment, ezután egy darabig elszöszmötöltem a tervezéssel. A mozdonyban még a kisebb motorral együtt sincs sok hely, ezért felső panelen sokáig töprengtem az alkatrészek elrendezésén. Ez a többi munkafolyamatot is hátráltatta, mert a maratni valókat egy füst alatt akartam elintézni.

Az eredeti nagy műanyag keret helyett az áramszedésnek két kisebb darabot vágtam ki, amiket az eredeti keretet csavarjai tartanak. A nehezék alatti darabra a két tengely közé fúrtam oldalanként két lyukat, majd a gitárhúrból levágott darabokat fogóval hajtűformára hajtva átdugtam a lyukakon, és forrasztással rögzítettem. Ezután a lefelé kiálló acélhuzalokat kétfelé hajtottam. A panelre került még egy kis függőleges közdarab, ami az izzót tartja a megfelelő magasságban.

A mozdony másik végében lévő paneldarabnál lényegében "megfeleztem" ezt az elrendezést, két sarokba fúrtam két-két lyukat, a gitárhúrt pedig aszimetrikusan hajlítottam meg, a hajtű egyik szárát alig pár milliméteresre hagyva. Forrasztás, még egy hajlítás, kész vagyunk:

 A dekóderfoglalat legyártása okozott némi fejtörést, az előzőhöz ugyanis kényelmesen felhasználhattam a szabványrács szerinti furatokat az alapanyagnak használt pórbapanelen, most viszont egy töküres panelre kellett volna szabványrács szerint lyukakat fúrni. Nem is sikerült elsőre, ezért végül visszavezettem a korábban már sikeresnek bizonyult módszerre. Egy darab próbapanelt sablonnak használva készítettem nyolc lyukat, majd ezeket felfúrtam két milliméterre. A többi furathoz a kinyomtatott tervet ráragasztottam a félkész panelre, és azon keresztül fúrtam a furatokat jelölő köröknél. Ezt követte a mintázat felrajzolása alkoholos filccel, a maratás végül az alkatrészek beforrasztása (jó, időrend nem nagyon van ebben a posztban, mert valójában az egész amolyan "egy lépés itt, egy lépés ott" módon zajlott).

Az utolsó próbatétel az ismert "kösd össze az összetartozókat" című iskolai feladat drótokra átírt változata volt. Nehezítés gyanánt a végén az egésznek be kellett férnie a kaszni alá. Több átrendezést követően végül több drót is a motor és az azt tartó műanyaglap között átbújva bukkan fel a panel forasztási pontokat tömörítő végénél, hogy a panel fölött legyen hely a dekóder drótjainak. Az analóg próbák biztató eredménye után (nem olvadt tócsává az egész) hamar digitális üzemre váltottam, elsőre nem túl jó eredménnyel, mert a mozdony minduntalan elakadt. Mint kiderült, egyszerűen az áramszedők szorultak igazításra, mert ívekben nem mindegyik ért hozzá a számára kijelölt kerékhez (vagy bármi máshoz). A végeredmény tehát a korábbinál csendesebb, megbízhatóbb és teljesen változatlan megjelenésű mozdony: