A korábban említett tervnek nagyjából megfelelően megpróbáltam egy-két kiegészítővel felszerelni a Jouef tartálykocsit. Az allapvető cél az volt, hogy ne legyen annyira csupasz a kocsi alsó része, a legtöbb tartálykocsi ugyanis mindenféle csövekkel meg csapokkal van felszerelve.

A mostani állapot még nem végleges (van rajta mit csiszolni), de többé-kevésbé azért kész van. A csöveket a VMC-ben kapható rézcsőből vágtam, majd kettőre (majdnem) középen egy (majdnem) merőleges kis csődarabot is forrasztottam. A harmadikról ez lemaradt, mert azt egy furaton átdugva terveztem rögzíteni.

A fék kis alkatrészeit gitárhúrból illetve rézlemezből csináltam, ezekből szintén forrasztással állt össze a rudazat. A fékhenger a kocsi sajátja, de elég hülye helyen volt (a főkeret szélén), ezért levágtam, és a fékrudazathoz ragasztottam. A két középső hossztartót egy hirtelen ötlettől vezérelve Evergreen profilból készítettem. Sok nem látszik belőlük, viszont volt mihez rögzíteni a fékhengert.

A fentiekből azért kitűnik, hogy mostanában nem sokat foglalkozom vasútmodellezéssel. Az elmúlt egy hónapban jellemző dög melegben tulajdonképpen mással sem nagyon foglalkoztam a vihar utáni takarítást leszámítva.

[2016.jan.22.]

A fenti képeken látható eredménnyel végső soron nem voltam elégedett, ezért a féket és a csöveket leszereltem. A vagon alját lefestettem rendesen, majd kicsit átalakítva újra felraktam a csetreszeket. A lefejtőcső fedeléhez két teljesen fém gobostűt elvágtam a fejtől egy pár milliméterre, majd a levágott csonkot a csőbe ragasztottam. A fékhenger egy 1,5 Wattos ellenállásból készült, a kormányszelep gyanánt pedig egy tönkrement csapos LED-et ragaszottam az egyik lábára (a másikat levágtam). A végeredmény továbbra sem túl látványos, de az első változatnál mégiscsak szebb.

Megérkezett a szokásos nyár eleji "nem csinálok túrót se" hangulat, amire ráerősít a (szinén nem szokatlan) meleg is, de azért igyekszem kihasználni a szabadidőt. A vizsgaidőszak alatt nem nagyon történt semmi, egy-két járművel bővült az állomány:

Ezt leszámítva csak apróságokat csinálok a terepasztalon, például végre körbefüvesítettem a buszmegálló környékét. Még nem néz ki igazán jól, ez a világos fűszőnyeg túl steril (a korábbinak sokkal jobb színe volt, csak elfogyott), úgyhogy még megpróbálok oda valami bozótfélét csinálni. A drótkerítést is vissza akartam végre rakni a csonkavágány köré, de ismét rájöttem, hogy a fém műanyaghoz ragasztása még meghaladja a ragasztók képességeit.

Készítettem még jó sok ócskavas rakományt is, a második Eams kocsival egész szép nyitott szerelvény gyűlt össze, de az üresen nem annyira érdekes. Alapanyagként egy fórumos tipp alapján sósavba áztatot súrolószivacsot ("dörzsi") használtam fel a már valamennyire bejáratott karton alapra ragasztva. Tulajdonképpen egészen jól sikerült, bár még mindig hajlamos belőle potyogni egy kis kosz. Egyébként meg nem túl jó dolgozni vele, mert rozsdásan sem nagyon lehet vágni (ellenben az ujjadat megvágja).

És továbbra sem tudok normálisan kinéző fényképeket csinálni.

...amin a kis hétvégi barkácsolás eredménye látható: új sarokfellépő, amit egy kis gitárhúrból, meg egy Roco kocsihoz kapott kis trepniből gyártottam. Tartok tőle, hogy nem fog sokáig tartani, mert a pillanatragasztó nem igazán fogja a fémet (más se). Viszont szerintem egész jól sikerült, az eredeti iszonyat bumszli megoldásnál legalábbis jobban néz ki.

Mivel mostanában az égvilágon semmi sem történt vasútmodellezés fronton, ezért a továbbiakban képes helykitöltő poszt következik. Mai témánk a Piko idei újdonsága:

Mostanság nagyon eltalált a barkácsolás, megint ilyesmiről lesz szó. Mellesleg újabb mozdony bemutatására is sor kerül, ez pedig a 218-as 215-ös. Eredetileg 218-as sorozatként került hozzám, de nem rég egy használtan beszerzett 215-ös kasznira cseréletm az eredetit, mert az elég leharcolt állapotban van már. Az új festése kicsit szegényesebb (főkeret, oldalrácsok ezen nincsenek szürkére festve), cserébe makuláltan állapotú.

Kissé meglepett, hogy nem csak a festése más a 215-ösnek, hanem az öntvény is, nem gondoltam volna, hogy erre ennyire figyelt a Roco egy egyszerűsített modellnél (anno "Playtime" néven árulták, még a Modelleisenbahn GmbH-s idők előtt). Emiatt viszont azán megküzdöttem a házilag gyártott vezetőállás átrakásával, mert elsőre nem nagyon akart beférni az új helyére. Végül jó sok reszelés után mégiscsak bepasszolt, úgyhogy a mozdonyvezető folytathatja a töküres műszerpult nézését (a vezetőállás a "jobb mint a semmi" vezérelv mentén készült).

Ez persze nem nevezhető nagy barkácsolásnak, az viszont igen, hogy új világítás is készült a mozdonyhoz (sorrendben a harmadik). Tulajdonképpen ez lendítette mozgásba a kasznicserét, mert a szerelése közben újabb sérülést szenvedett el a korábbi mozdonyszekrény. Az első (gyári) világítást ugyanis (többek közt a vezetőállás miatt) pár éve közvetlenül a lámpatestek mögé rögzített LED-ekkel építettem át. Ez egész jól sikerült, de nemrég egy kicsit igazítani akartam az egyik forrasztáson, mire az érintett LED tönkrement (ezek a kis 1.8 mm-es LED-ek valamiért extra hőérzékenyek). Javítás helyett meg inkább teljesen új világítást készítettem, amit ezúttal nem a kasznihoz, hanem a mozdonysúlyhoz rögzítettem. Fényforrásként ezúttal öntapadós LED-szalagról leműtött LED-eket használtam, mert 1) ezek nagyon fényesek, a kész világítást aztán nem győztem ledimmerelni, 2) a LED szalagot 12V-ra méretezik tehát rögtön kap az ember megfelelő előtétellenállást is.Ezután némi árnyékolástechnika következett (csak az világítson, aminek kell), de összességében elégedett vagyok a végeredménnyel.

Képen nehéz összehasonlítani, de élőben egyértelműen jobb mindkét korábbi megoldásnál. A zárfényeken kicsit átfénylik a fényszóró, de nem zavaróan. Azt majd az idő eldönti, hogy mennyire lesz tartós a megoldás.

Azt viszont le kell vonnom tanulsággént, hogy időnként menthetetlenül béna vagyok :-/

Úgy döntöttem, hogy ezt a posztot is átszerkesztem a galériás megoldással, mert modellek bemutatásához nagyon jó.

A mozdonyszerelős posztok után ezúttal teszek egy kis kitérőt (hehe) a váltóépítés felé. Illetve tulajdonképpen előtte, mert a munka dandárját majd' két hónapja csináltam meg, most csak azért vettem elő az egészet, hogy kicsit igazítsak rajta.

Első lépésként a terelősíneket alakítottam ki, ami a dolog egyszerűbb része: a méretre vágott sínszálat a megfelelő helyen kell fogóval meghajlítani, és már kész is. A hajlítás ellnőrzésére ezen a ponton "szárazpróba" következett:

Ezután kezdődött a nehezebb része a dolognak, a csúcs kialakítása. Ehhez ugyanis kb. 10°-os szögben kellett volna lecsiszolni a két összeillesztendő síndarabot. Nem is sikerült igazán szépre, de szerencsére üzembiztosnak bizonyult.

A rögzítés egy kicsit gondolkodóba ejtett, ugyanis két megoldás is szóba jött. Az egyik, hogy (egy rézcsík felhasználásával) összeforrasztom a csúcsot a terelősínekkel, és ezt egyben ragasztom a helyére. A másik, hogy mindent egyesével ragasztok a helyére. Végül az utóbbi mellett döntöttem, mert ugyan egyesével kell beszabályozni az alkatrészeket, de cserébe ezt pontosabban tudtam megcsinálni, mintha a váltóból kiszerelve kellett volna beigazítani őket forrasztáshoz. Ezután visszaszereletem a helyére, és szerencsére azt tapasztaltam, hogy az összes jármű gond nélkül közlekedik rajta. Befejező lépésként újfent kiszedtem a csúcsot, hogy a két síndarab közti hézagot kitöltsem, illetve az egyik csúcssín rögzítésén is módosítottam.

A short English summary of the locomotive's latest overhaul is available here. I'm sorry for inconveniencing any Germans with the title of this post.

A régi modellek digitális üzemre való átalakítása néha nem egyszerű, a már emlegetett Piko tolatómozdonyba is csak úgy fért el a korábban beforrasztott dekóder, hogy kivágtam a mozdonysúlyból. Ennek fényében kicsit ambíciózus terv dekóderfoglalat beszerelésével próbálkozni, de rengeteg az előnye, kezdve azzal, hogy a szerelés nem okoz állandó fejfájást a dekóder mindent átfonó, érzékeny drótjai miatt. A terv nagyratörőségét csak fokozza, hogy egyedi panel készítésébe kezdtem, miközben (1) nem tudok nyomtatott áramkört csinálni, és nem éreztem magamban a tudást, hogy elsajátítsam ezt a tudományt, és (2) azért nem használtam a Csíkoshátú-féle mini panelt, mert féltem, hogy nem fér be (pedig az sem egy kifejezett óriás).

A kezdőlökést az adta a tervnek, hogy találkoztam a "törhető IC-foglalat" nevű jelenséggel egy mikroelektronikai bolt honlapján, ez ugyanis ugyanolyan fémhüvelyekből áll, mint amit a gyárilag előkézített mozdonyok panelja használ. Az első próbálkozás a már említett kudarccal végződött, de az is látszott, hogy nem lehetetlen megcsinálni. A megoldást az jelentette, hogy olyan próbapanelt használtam fel alapanyagként, amin egybefüggő sávokban van a réz bevonat, így az egy sávba forrasztott dolgok közt elektromos kapcsolat van.

Itt már előrehaladott állapotban van az előkészítés: a méretre vágott panelen a megfelelő helyeken átvágtam a rézbevonatot, illetve a dekóderfoglalat helyén felfúrtam a lyukakat 2mm-re. A vágás nem lett túl szép, mert ezek a próbanyákok valami olyan anyagból készülnek, amit a házi szerszámok nem szeretnek szépen vágni.

Még az első panel készítése közben felfedeztem, hogy az IC foglalatból a műanyagot szétvágva ki lehet venni a fémhüvelyeket. Így lényegében ugyanúgy lehet foglalatot csinálni, mint a gyári paneleken: a hüvelyeket egyesével a lyukakba kell nyomni, és forrasztással rögzíteni. Ezért is jó a "csíkos" próbanyák, mert a felfúrt lyuk mellett marad elég rézfelület a forrasztáshoz.

A panelt a hosszú géptér végbe, az izzó helyére állítva szereltem be, ehhez az izzó foglalatát, illetve az érintkezőit levágtam. A motor érintkezőin van egy-egy függőleges nyúlvány, amiken eredetileg egy zavarszűrő kondenzátor lakott, ezekhez könnyen lehet rögzíteni a panelt. Ezután már csak a dekóder csatlakoztatása, és a próbafutás/programozás van hátra (meg az örömtánc, hogy "Működik, MŰKÖDIIIIK").

A múltkor említettem, hogy mivel a kezdetektől digitális volt a terepasztal vezérlése, ezért nincs semmiféle analóg vezérlőm. A Br106 próbájához használt Mekkmester megoldást nézegetve aztán megerősödött bennem a gondolat, hogy mégiscsak kéne valami szebb módszer az analóg járművek meghajtására. Például azért, mert a sínbetáp csatlakozón cserélgetni a csipeszeket nem túl kényelmes, még rövidtávon sem. A Br106-tal kapcsolatos projekt egyébként is időlegesen leállt, úgyhogy még mindig csak analóg üzemben lehet használni úgy ahogy.

Ezzel kapcsolatban most komoly dilemma állt elő: egyfelől jó lenne megcsinálni a dekódercsatlakozót, már csak azért is, mert már csináltam néhány nem visszafordítható átalakítást ennek érdekében. Másfelől viszont semmiképpen sem lesz egyszerű, nagyon kevés hely van rá, és ezt csak bonyolítja, hogy például a világítást nem rakhatom akárhova a fényvezetők miatt. Egy kicsit gondolatban pedzegettem a lehetőséget, hogy a világítást is átalakítom mondjuk LED-esre, de egy kicsit túl nagy macerának tűnik.

Szóval arra jutottam, hogy kéne egy analóg vezérlő, de persze nem az egyszerű úton (vásárlás) indultam el. Megszállt ugyanis az ihlet, hogy építek egyet, mert mégis milyen nehéz lehet? Az elektronikai tudásomat az ilyesmi messze meghaladja, úgyhogy az interneten álltam neki keresni, mert DIY-úmtutatókból annyi van, hogy szélessávot lehet vele rekeszteni. Rövid kereséssel találtam is egy viszonylag egyszerűbb áramkört, ami lényegében egy potméter állását "erősíti" fel két tranzisztorral. A megvalósítás egész tűrhetően ment, bár elsőre a tápcsatlakozónak rossz tüskéire forrasztottam a drótokat (ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy miért van egy kétpólusú csatlakozón 3 pin). A maradék próbanyákra épített point-to-point jellegű kapcsolás persze minden, csak nem szép, és rendes háza sincs, egy sztirollapból épült héjban lakik, aminek nincs alja és hátlapja. Ha már erről van szó: mindenkinek javaslom, hgy olyan próbanyákot vegyen az ilyen jellegű kendácsolásokhoz, amin a lukak valamekkora csoporokban (akár soronként) össze vannak kötve. Nekem ugyanis erősen kellett volna, hogy ki tudjak alakítani egy-egy "buszt" a pozitív és negatív pólusnak, mert ezekhez elég sok dolgot kellett közvetlenül kapcsolni. A tanulság persze az, hogy jobban át kéne gondolnom az ilyesmit, mert természetesen előtte voltam beszerzőúton. A látszat ellenére ugyanis nem heverészik az (egyre kaotikusabb állapotú) alkatrészes dobozomban például TIP33A tipusú tranzisztor. Működni viszont működik, és a próbák alapján úgy tűnik, hogy az említett tranzisztor sem akar felforrni üzem közben. Hogy aztán mennyire lesz tartós, azt nem tudom, nagy terhelésnek amúgy sem lesz kitéve, a kipróbálás tapasztalatai meggyőztek, hogy maradjak a digitális vezérlésnél :-)

Sokat agyaltam, hogy valamilyen felvezető poszttal indítsam az új blogot, amiben jól összefoglalom az eddig vasutazással töltött időszakot. A megírásának viszont tulajdonképpen neki sem álltam, úgyhogy végül is az a döntés született, hogy elkezdem amolyan "in medias res" módon. Elvégre az eposzok is így kezdődnek.

A legfrissebb történések a Piko Br106-ost érintik, ugyanis kicseréltem a kerekeit (végre már). Történt ugyanis, hogy az egyik keréken megsérült a galvanizált (?) védőréteg, és ettől a mozdony áramszedése lényegében megszűnt működni. Úgyhogy egy időre parkolópályára állt, illetve nekiálltam új kerék/kerekek után nézni. Ez jó hosszúra nyúlt, mert (látszólag) hiába kérdezősködtem a fórumokban, illetve nézelődtem a német eBay-en. Elkeseredésemben még egy német modellezőnek is írtam, aki a saját mozdonyát H0 pur szabvány szerint építette át. Végül aztán nem Németországból szereztem kerekeket (bár az RP25-ös kerék elég nagy királyság lett volna), hanem a már említett fórum segítségével egy itthoni modellezőtől vásároltam egy teljes garnitúrát és egy hiányos hajtást (pótalkatrész sose rossz alapon). Ehhez képest a kerék lecserélése viszonylag rövid időbe került, még a megfelelő célszerszám legyártásával együtt is (az enyém persze nem ilyen szép).

Mindezt értelemszerűen próbamenet követte, de az sem volt olyan egyszerű, mert dekóder éppen nincs a mozdonyban. A beforrasztott dekóder ugyanis nem igazán szerelésbarát megoldás, és a dekóder drótjai sem szeretik. Ezért nemrég elindult bennem a vezérhangya, hogy dekódercsatlakozó kéne a mozdonyba. Aki ismeri a típust az tudja, hogy ez erősen elvetélt ötlet, mert általában már a dekódernek is a mozdonysúlyból kell helyet vágni. Ennek ellenére egy méretre vágott próbanyákból megcsináltam a prototípust, ami jól is működött, csak nem fért be a mozdonyba (nem ment rá a mozdonyszekrény), úgyhogy kipróbálás után el is bontottam. Így viszont a lecserélt kerék próbamenetét analóg vezérléssel kellett megcsinálnom, ami jelentősen nehezít, hogy nincs semmilyen analóg trafóm. Végül a "segédüzemi" (azaz a házak világítását, meg az egyszem jelzőt, illetve váltóállítót tápláló) állítható trafót kötöttem a sínhez egy erősen Mekkmester jellegű interface  segítségével. Ettől a mozdony mozgása kicsit darabos lett (a trafó feszültsége 1,5 voltos fokozatokban állítható), de arra jó volt, hogy az áramszedés működőképességét ellenőrizzem. Végül néhány felvételt is csináltam a fényképezőgéppel, ezen mellesleg a terepasztal nagy része is megfigyelhető, meg az is, hogy a fényviszonyok teljesen alkalmatlanok fényképezésre.

***: ez egy link, de persze nem lehet ugyanazt a színt kiválasztani, mint amit az oldaldoboz használ. A HTML-t meg hiába szerkesztem, gondolom a sablon linkformázása felülírja. Hogy a sablonban miért ugyanaz a link színe, mint a szövegé, azt passzolom. A CSS-hez meg kevés vagyok.

Frissítés: még mindig nem értek a CSS-hez, de valahogy elértem, hogy aláhúzza...