Ez persze a legkevésbé sem meglepő, mérgelődni egy sort igazán egyszerű és kellemes időtöltés. Ráadásként a legtöbb autóst több-kevésbé ugyanazok idegesítik, a düh pedig kiváló hajtóanyaga az internetes eszmecseréknek. A dolog tehát úgy is valóságos kommentbánya, hogy ha csak egyetértő illetve kiegészítő jellegű hozzászólások érkeznek, legtöbbször meg egy pár hozzászólás után felbukkan valamilyen vitára okot adó meglátás. Mindezzel persze az "itt mindenki hülye, csak én vagok helikopter" hozzáálláson kívül az égvilágon semmi probléma nincs, illetve szerintem nem ez vele a probléma.

Well it's all right, even if they say you're wrong

Nem fogom külön kategóriákra szedve boncolgatni a bevett "hülyeautós" kategóriákat, de ezt az egy dolgot jó lesz sokadik alkalommal is leírni. Majdnem minden posztban és beszélgetésben előkerül ugyanis, hogy micsoda dolog a tömött sor mellett a (belátható távolságban véget érő, emiatt) töküres sávban elrobogva a  végénél besorolni. Minden kisgyerek megtanul sorban állni a menzán, bezzeg ez a raddaraddaraddam... Pont azért van ott az a sáv! De tényleg, direkt tervezték úgy azt az utat, nem csak úgy véletlenül odaterítették a műszak végén megmaradt aszfaltot.

(Itt most nem a leállósávban meg a sraffozott területeken átvágtatókat védem, az a pofátlanság mellé szabálytalan is)

All I hear is doom and gloom

Igazából az a problémám ezekkel az írásokkal, hogy szerintem kontraproduktívak. Nem nagyon lehet már a témában olyasmit leírni, ami az előző kettő ilyen posztban vagy a (mostanában takaréklángon lévő) autózz blogon ne olvashattunk volna el. Viszont újra meg újra ráerősítenek arra az elterjedt nézőpontra, hogy a közlekedés egy harc. Harcolni kell a nemindexelőkkel, a szlalomozókkal, a tötymörgőkkel, a száguldozókkal, a letolókkal és így tovább, emiatt pedig harcként is éli meg az ember. Rosszabb eseten tényleg harcot csinál belőle, például "úgy is beszorítanának" alapon előbb sávot vált vagy "nehogy rámgyorsítson" alapon nem indexel, szépen tovább gerjesztve a feszültséget a többi autós bosszantásával. Ebből a negatív nézőpontból pedig egy bolond százat csinál: "micsoda hülyék voltak az utakon ma is", gondoljuk hazaérve – mert az aznap látott kétszáz autósból hárman csináltak valami butaságot. Szép lassan pedig meggyőzzük magunkat, hogy nincs közlekedési kultúra, ember embernek farkasa az utakon, csoda hogy túl lehet élni, de tényleg.

Always look at the bright side of life

Minden sofőrnek, és ezzel együtt a közlekedési kultúrának is van hova fejlődnie, de az ilyesmiken való bosszankodással csak a saját kedvét rontja el az ember. Ez viszont ellenkező előjellel is működik, ha nem feszülünk rá a többiek elhibázott mozdulataira, akkor ezek nem fognak annyira dühíteni. A tényleg veszélyes húzásokon sem érdemes utólag rágódni, inkább reménykedjünk, hogy minden érintett tanult az esetből és örüljünk, hogy nem kell betétlapot töltögetni. Álljunk hozzá jóindulatúan a többi autóshoz, örüljünk a szabályosan és előzékenyen közlekedőknek zsörtölődés helyett. Örüljünk a napsütésnek, a rádióból szóló zenének, egy szép színű autónak, az otthon váró vacsorának vagy akármi másnak és ne húzzuk fel magunkat és egymást is feleslegesen.