Modellvasút, a világmindenség, meg minden.


Unaloműző

2016. december 11. - SomiTomi

 Nem számolhatok be számottevő eseményről a legutóbbi poszt óta, szóval a nagy semmi helyett inkább bemutatok egy teherkocsit. Ez remélhetőleg kicsit kevésbé lesz unalmas:  

Tovább

Kocsiforgató

Ezen az oldalon egy momentán erősen kísérleti fázisban lévő találmányt lehet kirpóbálni. A Brawa honlapján van egy 360°-nézet opció, amivel úgymond körbe lehet járni a modelleket. Igazából lényegében egy galéria, amiben az egymás utáni képek a mozdonyt az előző képhez képest kicsit elforgatva…

Tovább

Albert Eas-y

Kicsit megkésett ez a poszt (a szokásos okokat mindenki behelyettesítheti), lassan két hónapja jelent meg az Albert modell kínálatában az Eas kocsi, a megszokott módon rögtön tucatnyi különböző pályaszámmal. A kisszériás modellgyártónak így az átfestett modellek mellett már szép kínálata van saját…

Tovább

Járművek megint

Ezúttal azért, mert nemrégiben jutottam hozzájuk. Mindkettőt használtan vettem különféle internetes apróhirdetéseken keresztül, egészen kedvező áron. Az ÖBB nyitott kocsiból persze mindjárt másnap megjelent vagy öt még olcsóbb, látszólag népszerű ez a kezdőkészlet. A másik kocsi viszont egészen…

Tovább

Alkotasu nyomán...

A korábban említett tervnek nagyjából megfelelően megpróbáltam egy-két kiegészítővel felszerelni a Jouef tartálykocsit. Az allapvető cél az volt, hogy ne legyen annyira csupasz a kocsi alsó része, a legtöbb tartálykocsi ugyanis mindenféle csövekkel meg csapokkal van felszerelve. A mostani állapot…

Tovább

Nyár van, nyár

Megérkezett a szokásos nyár eleji "nem csinálok túrót se" hangulat, amire ráerősít a (szinén nem szokatlan) meleg is, de azért igyekszem kihasználni a szabadidőt. A vizsgaidőszak alatt nem nagyon történt semmi, egy-két járművel bővült az állomány: Ezt leszámítva csak apróságokat csinálok a…

Tovább

Egy kép...

...amin a kis hétvégi barkácsolás eredménye látható: új sarokfellépő, amit egy kis gitárhúrból, meg egy Roco kocsihoz kapott kis trepniből gyártottam. Tartok tőle, hogy nem fog sokáig tartani, mert a pillanatragasztó nem igazán fogja a fémet (más se). Viszont szerintem egész jól sikerült, az eredeti…

Tovább
süti beállítások módosítása