Modellvasút, a világmindenség, meg minden.

3D nyomtatási kísérletek

2017. június 12. - SomiTomi

Egy hónapja fedeztem fel az egyik egyetemi tanszék honlapján, hogy van lehetőség saját tervezésű alkatrészek nyomtatására, ami érthető módon felkeltette az érdeklődésemet. Elsőre nem is tudtam, mit nyomtassak ki, a lehetőséget tárháza elég nagynak tűnt. Aztán eszembe jutottak az évek során elhagyott vagy eltört ütközők, amik helyett újat rendelni vagy nem is lehet, vagy egy kisebb rablással ér fel az áruk. Szóval ezennel megérett az idő a Zzemoki-féle egyendarabokból úgy-ahogy kireszelt pótlások kiváltására.

Abban nem voltam biztos, hogy a tanszék nyomtatója képes lesz ilyen apró alkatrészekkel megbirkózni, de egy próbát mindenképpen megért a dolog. Elsőre nem is sikerült, mert a nyomtató egy alapréteggel kezdi a nyomtatást és arra építi fel magát a kinyomtatandó formát. Erről viszont a sík ütközőtányérok nem akartak lejönni, így nem lehetett egyben leszedni az ütközőket. Mindezzel együtt az eredmény meggyőző volt, a törött ütközők viszonylag jól passzoltak a helyükre.

img_4921_small.JPGSzerencsére az eltávolítás nehézségeire kétféle megoldás is felmerült, az ütközőtányérok domború kialakítása és az ütközőtányér közepére helyezett vékony csap is jónak bizonyult. Az így elkészült második kísérlet viszont az előzőnél kevésbé lett méretpontos, a csapok a kelleténél lehelletnyivel vastagabbak voltak. A tört felületek miatt persze amúgy sem úsztam volna meg reszelőzsír nélkül, ezután egy réteg akrilfestékkel adtam életszerűbb színt az ütközőknek.

img_4944_small.JPG

img_4942_small.JPG

img_4941_small.JPG

A tartálykocsi és a bajor személykocsi ütközőjén valamennyire látszanak a dolog korlátai. Előbbin a műanyag rétegzettségét kicsit kihozta a festés, előtte nem nagyon látszódott, utóbbi pedig kicsit vaskosabb lett a gyári változatnál. Ezzel együtt is egyetlen gyári pótalkatrész árának a töredékéből sikerült pótolni öt ütközőt és egyben kipróbálni a 3D nyomtatást is, úgyhogy számomra teljesen megérte.

Hot Wheels Art Cars

Az úgy volt, hogy régebben viszonylag lelkes kisautó-gyűjtő voltam és bár ebből mostanra jobbára csak gondosan elcsomagolt kisautók maradtak, azért jártamban-keltemben néha megnézem a játékboltok, hipermarketek megfelelő polcait. Legtöbbször a nézelődésben ki is merül a dolog, bezzeg amikor a múltkor kifejezetten egy Datsunt kerestem, akkor a kezembe akadt valami más.

img_4854_medium.JPGEgy Chevy Impala önmagában nem hozott volna lázba, de ezzel a festéssel sikerült kellőképpen feldobni az egyébként elég unalmas, helyenként elnagyolt kisautót. Látszólag ez az egész Art Cars minisorozat lényege, még ha némelyik vadabb autó esetében kérdéses ennek szükségessége. Minden esetre szerintem jópofa színfolt, noha pont ezen autó esetében nincs sok értelme színekről beszélni.

img_4853_medium.JPG

Az ültetést az Impala esetében valószínűleg szövetségi törvény írja elő odaát, emiatt furcsán keskeny lett az autó nyomköze, a kerekek mélyen elbújnak az autó alatt. A krómozott hűtőrács (szintén kötelező elem) viszont jól mutat. Az ablakok a látszat ellenére nem teljesen átlátszatlanok, csak éppen a mögöttük lévő beltér szintén fekete színnel rejtőzködik a kíváncsi tekintetek elől.

img_4850_medium.JPGHátulról szerintem a legelvetemültebb Impala-szakik sem ismernék fel, annyira elnagyolt a forma.

img_4862_medium.JPGA tetőt díszítő R-t elsőre nem tudtam értelmezni, aztán az internet felvilágosított, hogy a sorozat összes darabját összegyűjtve a tetőn lévő betűkből egy "HW Art Cars" felirat állítható össze. Vagy esetleg az hogy "Arch Straw"...

Különvélemény

mert sok a "tragikus a közlekedési kultúra" poszt

Ez persze a legkevésbé sem meglepő, mérgelődni egy sort igazán egyszerű és kellemes időtöltés. Ráadásként a legtöbb autóst több-kevésbé ugyanazok idegesítik, a düh pedig kiváló hajtóanyaga az internetes eszmecseréknek. A dolog tehát úgy is valóságos kommentbánya, hogy ha csak egyetértő illetve kiegészítő jellegű hozzászólások érkeznek, legtöbbször meg egy pár hozzászólás után felbukkan valamilyen vitára okot adó meglátás. Mindezzel persze az "itt mindenki hülye, csak én vagok helikopter" hozzáálláson kívül az égvilágon semmi probléma nincs, illetve szerintem nem ez vele a probléma.

Well it's all right, even if they say you're wrong

Nem fogom külön kategóriákra szedve boncolgatni a bevett "hülyeautós" kategóriákat, de ezt az egy dolgot jó lesz sokadik alkalommal is leírni. Majdnem minden posztban és beszélgetésben előkerül ugyanis, hogy micsoda dolog a tömött sor mellett a (belátható távolságban véget érő, emiatt) töküres sávban elrobogva a  végénél besorolni. Minden kisgyerek megtanul sorban állni a menzán, bezzeg ez a raddaraddaraddam... Pont azért van ott az a sáv! De tényleg, direkt tervezték úgy azt az utat, nem csak úgy véletlenül odaterítették a műszak végén megmaradt aszfaltot.

(Itt most nem a leállósávban meg a sraffozott területeken átvágtatókat védem, az a pofátlanság mellé szabálytalan is)

All I hear is doom and gloom

Igazából az a problémám ezekkel az írásokkal, hogy szerintem kontraproduktívak. Nem nagyon lehet már a témában olyasmit leírni, ami az előző kettő ilyen posztban vagy a (mostanában takaréklángon lévő) autózz blogon ne olvashattunk volna el. Viszont újra meg újra ráerősítenek arra az elterjedt nézőpontra, hogy a közlekedés egy harc. Harcolni kell a nemindexelőkkel, a szlalomozókkal, a tötymörgőkkel, a száguldozókkal, a letolókkal és így tovább, emiatt pedig harcként is éli meg az ember. Rosszabb eseten tényleg harcot csinál belőle, például "úgy is beszorítanának" alapon előbb sávot vált vagy "nehogy rámgyorsítson" alapon nem indexel, szépen tovább gerjesztve a feszültséget a többi autós bosszantásával. Ebből a negatív nézőpontból pedig egy bolond százat csinál: "micsoda hülyék voltak az utakon ma is", gondoljuk hazaérve – mert az aznap látott kétszáz autósból hárman csináltak valami butaságot. Szép lassan pedig meggyőzzük magunkat, hogy nincs közlekedési kultúra, ember embernek farkasa az utakon, csoda hogy túl lehet élni, de tényleg.

Always look at the bright side of life

Minden sofőrnek, és ezzel együtt a közlekedési kultúrának is van hova fejlődnie, de az ilyesmiken való bosszankodással csak a saját kedvét rontja el az ember. Ez viszont ellenkező előjellel is működik, ha nem feszülünk rá a többiek elhibázott mozdulataira, akkor ezek nem fognak annyira dühíteni. A tényleg veszélyes húzásokon sem érdemes utólag rágódni, inkább reménykedjünk, hogy minden érintett tanult az esetből és örüljünk, hogy nem kell betétlapot töltögetni. Álljunk hozzá jóindulatúan a többi autóshoz, örüljünk a szabályosan és előzékenyen közlekedőknek zsörtölődés helyett. Örüljünk a napsütésnek, a rádióból szóló zenének, egy szép színű autónak, az otthon váró vacsorának vagy akármi másnak és ne húzzuk fel magunkat és egymást is feleslegesen.

Vasútmodell fotózás 1×1

Nem vagyok profi fotós, nem is tartom magam különösebben jó fotósnak, de szerencsére a mai fényképezőgépekkel viszonylag kis erőfeszítéssel is egészen jó képek készíthetők. Kis ügyességgel az ember egész meggyőzően tud profinak tűnő képeket csinálni. Ha máskor nem is, egy-egy modell eladásakor jól jöhet, hogy nem a miénk a leghomályosabb, legsötétebb kép a börze topikban.

Tehát lerakjuk a lefotózni kívánt modellt a terepasztalra és lefotózzuk. Ennek eredménye az esetek többségében az, hogy az élesen kirajzolódó háttér közepén a vagont balladai homály fedi:

img_0718_medium.JPG

A nulladik tanács (ami tulajdonképpen szabály) tehát: kapcsoljuk be a makró módot. Ezt a mindenütt jelen lévő természetfotós-lobbi ártalmas befolyása miatt a legtöbb fotógépben modellmozdony helyett egy kis virág jelöli. Ha így teszünk, mindjárt más az eredmény:

img_0717_medium.JPG

Ilyenkor persze a háttér lesz homályos, de az úgysem az érdekel minket, jobb is, ha nincs ott semmi. Egy egyszínű háttér (fal, papírlap) nem tereli el a figyelmet a témáról (ennyi művészkedés azért nem árt), és a mindjárt szóba kerülő lámpák elhelyezése is egyszerűbb egy szekrény vagy íróasztal tetején.

img_0728_medium.JPG

Lámpák nélkül ugyanis nehéz jó képet csinálni. A fenti képen látható sötétségre az ember első reakciója, hogy bekapcsolja a vakut, amivel legtöbbször sikerül túlexponálni az objektívhez legközelebb eső dolgokat. A mennyezeti lámpával sem érünk el sokat, szóval kénytelenek leszünk bevetni pár asztali lámpát. Közben nem árt elsötétíteni a szobát (bármilyen logikátlannak tűnik), mert az ablakon beszűrődő szórt fény képes kékre festeni a kép egyes részeit. Szerintem a legjobb módszer, ha a fényképezőgép két oldalára teszünk le egy-egy lámpát, de érdemes kísérletezni különböző elrendezésekkel. Alternatív megoldásként kimehetünk a szabadba, ahol minden irányból egyformán éri a modellt a fény. A módszer nyilvánvaló hátránya, hogy alkalmazása időjáráshoz és napszakhoz kötött, ráadásul a sérülékeny modellt ki kell vinni a vadonba.

Ezen a ponton már egészen jól néz ki a fénykép, lustábbak itt be is zárhatják a posztot. A többiek viszont alkalomadtán próbálják meg ugyanezt úgy, hogy jó messziről ráközelítenek a modellre a fényképezőgéppel. Ettől meglepően sokat változik a kép, mivel csökken a széleslátószögű objektívekre jellemző hordótorzítás. Utóbbi főleg akkor tud látványos lenni, ha merőlegesen fotózzuk egy kocsi oldalát (ami a képen egy rajzfilm-szivarra fog hasonlítani), ilyenkor érdemes megpróbálni távolabbról lefotózni egy "teleobjektíves" beállítással. Apró bónusz, hogy az előző képpel összehasonlítva sokkal élesebb a kocsi távolabbi vége.

img_0741_medium.JPG

Ezzel a beállítással aztán bevethetjük a szegény ember stúdióhátterét egy A3-as méretű rajzlap formájában, amit a modell alá-mögé kell elhelyezni úgy, hogy a képkivágásból mindenhol kilógjon a széle. A lapot ne hajtsuk meg, hanem hagyjuk meg a természetes ívét, így a képen nem lászik a talaj és a háttér találkozása.

img_0743_medium.JPG

Ezután minden tudásunkat bevetve már katalógusfotókat idéző képeket tudunk csinálni a fehér semmiben lebegő vagonról:

img_0742_medium.JPG

Mindezeket persze bőven van még hova finomítani, például merevebb papírlapot fényvisszaverő felületként használva játszani a megvilágítással. De  ennél nagyjából az én fotóstudásom sem terjed tovább, úgyhogy most abba is hagyom.

FMH börze.

A budapesti modellezőknek (meg az Index fórumot olvasgatóknak) ismerős lehet a "Lángbörze", amit egy angyalföldi művelődési házban tartanak már évek óta (igaz mostanában felújítás miatt akkor sem ott van, amikor éppen nem marad el). Nemrég (egészen pontosan tegnap volt az első alkalom) elindult ennek földrajzi ellenpólusaként egy másik börze Kelenföldön (a Fővárosi Művelődési Házban), amit az ingyenes belépés örömére meglátogattam. Sajnos a későbbiekben a Lánghoz hasonlóan kétszáz forintos belépőt fognak szedni itt is.

Valószínűleg az első alkalom miatt rengeteg vevő volt, de az eladók is úgy húsz asztalnyi helyet foglaltak. A kínálat főleg H0-TT vonalon mozgott, régi viharvert Piko junior kocsiktól a vattaúj gyári holmiig mindenfélét lehetett kapni. Természetesen nagyrész gördülőállomány volt, de például volt egy asztal tele Posch-modell kiegészítőkkel, autók, összerakott régi házak, alkatrészek és egyéb kiegészítők is akadtak néhány asztalon. Egy helyen lézervágott Kádár-kockát árultak lapraszerelt kivitelben (H0 és TT), másutt jó nagy kocsivilágítás-készletet láttam felhalmozva. Az árszínvonalról nehéz képet alkotni az árcímkék hiánya miatt, többnyire normálisnak tűnt az árazás, de találkoztam néhány túlzással is.

Nem mondom, hogy nem terveztem vásárolni (akkor mi a fenének mentem volna oda?), de az előzőleg magamtól kialkudott keretet némileg túllépve végül két kocsival bővült az állomány. Egyik sem az évezred vétele, de alapvetően jó kiegészítései a már alakulófélben lévő szerelvényeknek.

Lemezbemutató

A múltkor ott hagytam abba, hogy az összes hanglemezre ráfért egy alapos tisztítás a rájuk rakódott por miatt. A belső papírtasakok állapota miatt az is jól jött, hogy a mosás árában benne van egy új, antisztatikus tasak, némelyik lemezről szinte leszakadt a sajátja. Mostanra végighallgattam az összes lemezt, és nagyjából a további sorsukról is döntöttem, egy-két lemezzel kapcsolatban még bizonytalan vagyok. Például ennek a Hungária lemeznek a borítója szerintem nagyon jól néz ki, remek állapotban van a lemez is, csak a rakenroll nem annyira az én világom.img_0594_custom.JPG

Szöges ellentéte az előbbinek az Omega 10 000 lépés című albuma, amit rögtön nagyon megkedveltem. Elég változatos stílusú lemez, szerintem az is beszédes, hogy egymás után van rajta a Petróleum lámpa és a Gyönyghajú lány. Viszont ennél nehezebben lehetne jellegtelenebb borítója, mivel ez a kiadás egy egyenborítóba került. A Kisstadion '80 című koncertfelvétel jó kis ráadás, bár a lemez maga sajnos úgy néz ki, mintha megpróbálták volna félbehajtani.img_0595_596_custom.JPG

Az LGT Aranyalbumot viszont már én raktam át egyenborítóba, mert az eredeti, kinyitható ("gatefold") borítója kifordítva össze van ragasztva (őrület, mik vannak). Maguk a lemezek is elég megviseltek, a karcok mellé a szélükre mintha a ragasztóból is került volna. Egy másik Hungária tokról meg kiderült, hogy egy Illés lemez van benne inzertestül, ami így szintén egyentokot kapott. Az eredeti tok ugyan az Omegához hasonló Krém-egyentok matricával, de azért kár érte. Üreset találni hozzájuk elég esélytelen, szóval valószínűleg így maradnak.img_0600_0601_custom.JPG

Az eddigiekből sejthető, hogy az ajándékba kapott kis gyűjtemény főleg magyar előadókat tartalmaz, tizensok lemezből összesen három külföldi van (abból is kettő magyar kiadás). A Beatlest meg a Boney M-et még értem is, az már rejtély számomra, hogy a sok beat meg disco (na az aztán pláne nem az én világom) közé hogy került egy erősen pszichedelikus Iron Butterfly album. Ezt mindenesetre még ízlelgetem egy kicsit, de alapvetően bejön ez a nagyon korai metál hangzás.img_0597_598_custom.JPG

Ezeken kívül még egy Koncz Zsuzsa és (némi meglepetésemre) egy (nagyon kislányos borítójú) Szécsi Pál lemez megtartása mellett döntöttem. A többi lemezt előbb-utóbb eladom, bár egyik sem tűnik kifejezetten keresett darabnak, szóval egy darabig még ők is maradnak.img_0602_603_custom.JPG

Furcsa véletlenek vannak

A terepasztalról eddig kevés szó esett itt a blogon, de azért az talán az itt-ott elszórt képeken látszott, hogy annak idején Roco gumiágyazatos sínekből építkeztem. Pont akkor, amikor megszűnt ez a termékvonal, ami maradandó nyomot hagyott a (csapnivalóan sikerült) pályaterven. Később persze megismerkedtem az interneten zajló használt-kereskedelemmel, szereztem is be onnan síneket, hogy kiváltsam az elképesztően zajos geoline vágányokat, amivel egy ponton bővítettem a terepasztalt.

Az egyik általam nagyon kedvelt tulajdonsága ennek a sínrendszernek az, hogy a váltókat lehetett polarizált szívdarabbal kapni, mert a legtöbb sínrendszernél ezt az elektromos állítóművekre bízzák. A megszűnést követő hiányban került hozzám egy polarizálatlan íves váltó is, ami aztán sokáig megkeserítette Bazeg vagy éppen a Br80-as életét. Ennek a lecserélése egy polarizált változatra régóta szerepelt már a terveimben, és tegnapelőtt sikerült is beszereznem a megfelelő cseredarabot. Egy fórumtárs javaslatára elmentem a Játékudvar nevű boltba, ahol valami szerencsés véletlen folytán a fiókban lévő váltók közül pont az egy darab balos íves volt polarizált, amire nekem szükségem volt. Erre fel tegnap az egyik fórumon szembejön velem a hír, hogy újra kapható lesz a gumiágyazatos sínrendszer.

rocolinebettung.png

Ettől persze rögtön beindultak a fejemben a terepasztal átalakítására vonatkozó tervek, mivel már korábban is fontolgattam ilyesmit. Eddig visszatartott, hogy vagy felemásak lesznek a sínek a terepasztalon, vagy az egészet le kell cserélni, egyik sem vonzó opció. Bezzeg most...

Transcéréales gabonaszállító kocsi (Albert-Rivarossi)

Az Albertmodellt mostanában már a saját gyártású modellekre koncentrál, de a kínálatukban még akadnak nagyszériás modellek átfestésével készült darabok. Most persze egy olyan akadt a kezembe, ami már kifutott: