Modellvasút, a világmindenség, meg minden.

Furcsa véletlenek vannak

2017. január 12. - SomiTomi

A terepasztalról eddig kevés szó esett itt a blogon, de azért az talán az itt-ott elszórt képeken látszott, hogy annak idején Roco gumiágyazatos sínekből építkeztem. Pont akkor, amikor megszűnt ez a termékvonal, ami maradandó nyomot hagyott a (csapnivalóan sikerült) pályaterven. Később persze megismerkedtem az interneten zajló használt-kereskedelemmel, szereztem is be onnan síneket, hogy kiváltsam az elképesztően zajos geoline vágányokat, amivel egy ponton bővítettem a terepasztalt.

Az egyik általam nagyon kedvelt tulajdonsága ennek a sínrendszernek az, hogy a váltókat lehetett polarizált szívdarabbal kapni, mert a legtöbb sínrendszernél ezt az elektromos állítóművekre bízzák. A megszűnést követő hiányban került hozzám egy polarizálatlan íves váltó is, ami aztán sokáig megkeserítette Bazeg vagy éppen a Br80-as életét. Ennek a lecserélése egy polarizált változatra régóta szerepelt már a terveimben, és tegnapelőtt sikerült is beszereznem a megfelelő cseredarabot. Egy fórumtárs javaslatára elmentem a Játékudvar nevű boltba, ahol valami szerencsés véletlen folytán a fiókban lévő váltók közül pont az egy darab balos íves volt polarizált, amire nekem szükségem volt. Erre fel tegnap az egyik fórumon szembejön velem a hír, hogy újra kapható lesz a gumiágyazatos sínrendszer.

rocolinebettung.png

Ettől persze rögtön beindultak a fejemben a terepasztal átalakítására vonatkozó tervek, mivel már korábban is fontolgattam ilyesmit. Eddig visszatartott, hogy vagy felemásak lesznek a sínek a terepasztalon, vagy az egészet le kell cserélni, egyik sem vonzó opció. Bezzeg most...

A bejegyzés trackback címe:

https://somitomi.blog.hu/api/trackback/id/tr2412119413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása